Megszólalunk és minden szem ránk szegeződik. A tekintetünkre. Óvjuk, kényeztessük ezt a területet, hogy hosszantartóan üde és friss maradjon. Nevetünk, sírunk vagy épp rácsodálkozunk valamire, minden egyes mozdulat megdolgoztatja a szemkörnyékünket. Természetesen nem kell megfosztanunk magunkat a mindennapi érzelmeink kimutatásától, sőt az sem egy megoldás, ha “lebénítjuk” ezt a területet, hiszen ezáltal könnyen merevvé, érzelemmentessé válhat a tekintetünk.Azonban nem árt…
A történet egészen az 1920-as évekbe repít vissza minket, amikor is Amerikában Edna L. Emme nem csak felfigyelt valamire, hanem elindult azon az úton, aminek következtében ma is megannyi nő hálás neki. A fiatal nő testvére fodrászatában – ott dolgozva – vette észre, hogy a frizura elkészülte után a nők milyen magabiztosan, boldogan lépkednek ki a szalonból és elgondolkodott azon,…
Bárki, aki szépségápolással foglalkozik, azt mondja, hogy ez egy szórakoztató, inspiráló terület (munka), tele kreatív ötletekkel, de pontosan hogyan lehet betörni a szépségszakmába? A ma már több, mint 20 millió Instagram-követővel bíró és szintén milliók által kedvelt brand megálmodója megosztotta történetét. Miről álmodtál anno, mi leszel, ha nagy leszel? Nem emlékszem pontosan, hogy volt-e egyértelmű elképzelésem fiatal lányként. Tudtam, hogy…
Fényvédelem az egész családnak! Tudtad, hogy az UV-sugárzás egész éven át jelen van, így minden nap ajánlatos bőrtípusnak és –problémának megfelelő fényvédőt alkalmazni? Az Eucerin Sun csomagjai a teljes családnak professzionális védelmet nyújtanak, így mindenki megtalálhatja a számára leghatékonyabb kombinációt. Az UV-sugárzás egyike a legfontosabb tényezőknek, melyek a bőr idő előtti öregedését okozzák. A sugarak mértéke, amik elérik a bőrt,…
Akár szereted, hogy barnára sül a bőröd, akár nem, akár szeretsz napozni, akár nem, egy biztos: védeni kell a bőrödet! Egyrészt a melanóma ellen, másrészt a barna színnel együtt bizony sejtkárosodás is jár. Így mindenekelőtt meg kell értened, hogy szép, szép a karamell árnyalatú bőrtónus, de szó szerint a vásárra viszed a bőrödet a túlzásba vitt napozással, hiszen már a…
Amióta világ a világ, a nemesfémek szüntelenül bűvkörükben tartják az emberiséget. Valaki ékszerként, más dizájnelemként tartja otthonában, de nem mehetünk el a szépségápolásban betöltött szerepe mellett sem. A szépítészek és bőrgyógyászok előszeretettel használják az aranyat bőrápoláshoz, a fáradtság jeleinek mérsékléséhez, hiszen a nemesfém serkenti a bőrsejtek megújulását, segíti egészséges működésüket. Következtében a bőrünk frissebbnek, ragyogóbbnak, fiatalosabbnak látszik. Olyan ápoló, ragyogást…
Reggel és este 3 perc. Ennyi kell ahhoz, hogy ne csak a bőrünknek kedvezzünk, hanem a lelkünknek és az “énidőnknek” is. 3 perc – ennyi az az idő, amely alatt gyengéden bemasszírozhatunk egy finom krémet az arcbőrünkbe, elsimíthatjuk a nyakunkon, a dekoltázsunkon. Ajándékozzunk gyengédséget szeretteinknek, vagy akár magunknak. Rohanunk reggel és este, napközben is a munka… de mikor törődünk picit…
