Célirány

Generációváltás: cégek tízezrei lehetnek veszélyben

Generációváltás: cégek tízezrei lehetnek veszélyben

Tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt az elkövetkező években a családi vállalkozások vezetői, és egy friss kutatás szerint közel kétharmaduknak semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban. Molnár Szabolcs szervezetfejlesztő arról beszélt, hogy a legtöbb cégalapítónak nincs problématudata, nem hajlandóak beszélni a témáról, mert az olyan, mintha a halálukkal foglalkoznának. Ezzel viszont többet árthatnak a cégnek és családtagjaiknak, mint amennyit szerintük használnak.…

Ezekkel a képzésekkel egy nyár alatt új szakmát szerezhetsz!

Ezekkel a képzésekkel egy nyár alatt új szakmát szerezhetsz!

Talán nem is gondolnánk, de egy nyár alatt akár hatalmasat is fordulhat az életünk, hiszen számos olyan tanfolyam elérhető, amelyekkel 3-4 hónap alatt szerezhetünk új szakmát. Ráadásul nem csak diákok vagy frissen végzettek csemegézhetnek a választékból. Azoknak, akiknek még nincs teljesen betáblázva a nyaruk, vagy esetleg van egy kis szabadidejük, és szívesen belevágnának valami újba, esetleg kacérkodnak a gondolattal, hogy…

Karrier és gyermekvállalás A-tól Z-ig

Karrier és gyermekvállalás A-tól Z-ig

Vajon lehetünk mind a kettőben egyaránt sikeresek, vagy választanunk kell? Manapság sokan örlődnek ezeken a gondolatokon, próbálják kitalálni mi lenne a legjobb számukra, s közben több oldalról is erős a nyomás. Ha társadalmilag nézzük, még mindig hatalmas elvárás van a nők felé a gyermekvállalás kapcsán, ami családon belül – leginkább a szülők részéről – akár konfliktusokhoz is vezethet. Közben a…

Így pihenj! – 7 különböző módszer, hogy hatékony legyen a pihenésed

Így pihenj! – 7 különböző módszer, hogy hatékony legyen a pihenésed

A pihenés egész évben kulcsfontosságú. Azonban tudtad, hogy nem csak úgy lehet pihenni, hogy elnyúlsz a kanapén, vagy lefekszel az ágyra? Sandra Dalton-Smith tanulmányában 7 fajta pihenést különböztet meg, és azt mondja, valamennyi típust gyakorolnod kell, ahhoz hogy igazán felfrissült lehess. 1. Kezdjük is a sort a fizikai pihenéssel. Két típusa van, az aktív és a passzív. Az elsőhöz tartoznak a különböző mozgásformák, sportok,…

Közeledik az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtja!

Közeledik az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtja!

2023. július 6-án, 9:00 órakor Balatonfüredről rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A versenyen várhatóan közel 3000 sportoló indul majd. A verseny távja légvonalban 155 km, limitideje 48 óra. Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra az online nevezés elkezdődött, személyesen nevezni július 5-én szerdán 11:00 és 20:00 óra között lesz lehetőség a Kékszalag PORT-ban. „Hazánk…

Életet ajándékozott a Rotary

Életet ajándékozott a Rotary

Újabb 3 gyermek szívműtétjét finanszírozta a Gift of Life program Több, mint 13 éve a Magyar Rotary kiemelt programja a Gift of Life – Ajándékozz életet programja. Célja a szívfejlődési rendellenességgel született gyermekek műtéti kezelése, és gyermekorvosok, valamint gyermekkardiológusok képzése azokban a környező országokban, ahol nem áll rendelkezésre a szükséges technológia, az orvosi szaktudás vagy éppen az ingyenes orvosi ellátás.…

Balogh Petya elárulja, miként adhat szárnyakat a cégeknek a mesterséges intelligencia

Balogh Petya elárulja, miként adhat szárnyakat a cégeknek a mesterséges intelligencia

Mi más is lehetne ma fókuszban egy e-kereskedelmi konferencián, mint az a téma, ami néhány hónapja lázban tartja az egész világot: a mesterséges intelligencia. A legújabb technológiák által nyújtott lehetőségeknek csak a fantázia szab határt, de leginkább az sem. Június 6-án és 7-én, a Thermal Hotel Visegrád patinás épületében hazai és külföldi szakemberek gyűlnek össze, hogy megosszák észrevételeiket és tapasztalataikat…

Hazánk leghangulatosabb vegán étterme újranyitja kapuit

Hazánk leghangulatosabb vegán étterme újranyitja kapuit

Egészség, stílus, tudatosság: ez az új Veganeeta Home Ez nem divat, ez nem fellángolás, hanem egy fenntartható életforma. Dr. Árvai Anita, azaz Veganeeta Ancsi étterme június 3-tól új kínálattal, és megújult hangulattal vár mindenkit egész évben Balatonalmádiban. Sokan keresnek egy jó programot, vagy csak egy kulináris élményt a Balaton partján. A Veganeeta Home immár 5 éve biztosítja a vegán étrend…