A legtöbb fiatal lányt megfosztja az önbizalmától, ha a társai rendszeresen bántják a testalkata miatt. Sirokai Diána is feladta a modellkedést a bántalmazások hatására, de aztán megrázta magát, és újrakezdte. A magyarországi születésű, Londonban élő, 20 éves lány nevét ma már egyre többen ismerik a modellvilágban. Attól kezdve, hogy 16 évesen modellkedni kezdett és szerepelt néhány videoklipben is, többször előfordult,…
Recent
Amióta világ a világ, a nemesfémek szüntelenül bűvkörükben tartják az emberiséget. Valaki ékszerként, más dizájnelemként tartja otthonában, de nem mehetünk el a szépségápolásban betöltött szerepe mellett sem. A szépítészek és bőrgyógyászok előszeretettel használják az aranyat bőrápoláshoz, a fáradtság jeleinek mérsékléséhez, hiszen a nemesfém serkenti a bőrsejtek megújulását, segíti egészséges működésüket. Következtében a bőrünk frissebbnek, ragyogóbbnak, fiatalosabbnak látszik. Olyan ápoló, ragyogást…
Az önbizalom furcsa, nem feltétlenül konstans dolog. Vannak napok, amikor több van belőle, de az is előfordul, hogy valami miatt kicsit megcsappan, sőt negatív tartományba is átmehet. Azt tapasztaltam, hogy azokon a napokon, amikor megfogyatkozik az önbizalmam, sok erőt meríthetek mások pozitív gondolatiból. Ilyenkor rájövök, hogy nem vagyok egyedül, hogy másoknak is meg kellett küzdeniük azokkal a problémákkal, amelyek engem…
Szeretnénk megosztani veletek Orsi történetét hogy, hogyan jutott el onnan, hogy régen még a járás is problémát okozott, addig, hogy lefussa a tihanyi félmaratont. Dongalábbal születtem: a jobb lábfejem kifli formában vissza volt fordulva. Másfél éves koromig gipszben húzatták a lábfejem, majd meg is műtötték, tízéves koromig combközépig érő éjszakai sínben aludtam. Tizenhat évesen még korrekciós műtétre is szükségem volt.…
