A siker egyik alapja a megjelenés, hiszen szavak nélkül is üzen rólunk – tanuld meg te is, hogy mi előnyös számodra!

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy nem csak a külső, a megjelenés számít, de a tudásunk, kitartásunk mellett nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen fazonok, színek előnyösek nekünk. Éppen ezért májusban egy különleges program indul nőknek – online.

Tudd meg te is, hogy a te magasságodhoz, alkatodhoz mi előnyös és mi nem, milyen fazonok, szín- és anyagösszetételek, kiegészítők karcsúsítanak, mi az, ami teltebbnek mutat, mi fiatalíthat optikai trükkökkel és mitől tűnhetsz idősebbnek vagy akár fáradtabbnak, enerváltabbnak.

Mert bizony az sem mellékes, hogy mi az, amit jobb kerülnünk legyen szó akár ékszerekről, színösszetételekről, anyagokról.

Mindez ha még nem lenne elég azt is megtudhatod, hogy hogyan sminkelj egyszerűen, hogyan készíts el egy natúr sminket magadnak – és akár másnak is.

az online KRS – Stylistképzésen a sminkekről, a bőrápolásról is tanulsz
Gyakorlaton


Bizony, ez a képzés nem csak azért hasznos számodra, mert megtudhatod, hogy NEKED mi áll jól, mit viselj egy üzleti tárgyalásnál, konzultációnál, hogyan jelenj meg egy előadáson vagy épp egy üzleti esten, a munkahelyeden vagy épp randin, hanem abban is segít, hogy stílustanácsokkal láss el hozzád forduló nőket és férfiakat is.
Igen, jól hallottad, férfiaknak is fogsz tudni tanácsot adni, hiszen a férfi öltözködés sem mindegy, így akár a párodnak is hasznos útmutatóval szolgálhatsz.

Ezen kívül azt is megtanulod, hogy hogyan fotózz, milyen fények, kompozíciók előnyösek és előnytelenek és nem mellékesen te hogyan pózolj egy fotón, merre fordítsd az arcod, milyen látószögből álljon a kamera, amely előnyös képet fest majd rólad.

Plus Size Napon Kozma Rita és a KRS – Stylistképzés tanítványai
Megfelelő fények, kompozíció a vizsgafotózáson

Igen, ez a KRS – Stylistképzés, amely most májusban – igen, most 2020. májusában indul – májustól-augusztusig online konzultációk formájában, majd szeptemberben gyakorlati alkalmakkal kibővítve.

Csapj le már most, hiszen ebben a formában és ezen az áron most először és utoljára elérhető.

Vezető oktató: Kozma Rita stylist, a Plus Size magazin és a Női Siker magazin alapítója, a Plus Size Stílusbiblia könyv szerzője

Vida Ági “Gazdagmami” és Kozma Rita a Plus Size Stílusbibliával
Végzős stylistok



Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet, mert tudod mennyire fontos a vizuális kommunikáció, a fotók és videók korszakában a megjelenés és akár az üzleti fejlődésed, haladásod is múlhat azon, hogy milyen a megjelenésed, sőt még bevételszerző forrásként stílustanácsokat is adhatsz, írj és kérd a részleteket.
Írj IDE és kérd a részletes tájékoztatót: info@kozmaritastyling.hu

Ne feledd, az online képzés májusban kezdődik és most utoljára érhető el ebben a kedvező formában és ezen az áron.

Miért jársz jól, ha csatlakozol?

✔️az otthonodból is megtanulhatod a szakmát, nem kell sehova sem utaznod a képzésért: ezzel időt, energiát és pénzt spórolsz
✔️mivel online konzultációkon veszel részt, ezért személyre szabottan, a te kérdéseidre kapod a válaszokat
✔️a konzultációk időpontját is közösen találjuk ki, így nem kell amiatt aggódnod, hogy lemaradsz valamelyik alkalomról
✔️bár a képzés online, a gyakorlati része ősszel kerül megtartásra. Így 85%-ban nem kell utaznod, nem megy el az időd az utazásra (az online képzés alatt), 15-20%-ban találkozunk, amikor a gyakorlati órákon is rengeteget tanulsz.
✔️mivel arról is tanulunk, hogy HOGYAN indulj el akár online stílustanácsadóként is szakmában és milyen sok embernek szüksége van a tanácsaidra, ezért ha most elkezded a képzést, sokkal hamarabb tudsz:
1, stylistként, tanácsadóként dolgozni
2, plusz bevételi forrásra szert tenni a meglévő munkád vagy akár gyermekeid mellett is.

Kozma Ritáról:

Forbes – “a plus size istennője, magyar guru”
GLAMOUR – “Feltette a divattérképre a kereded nőket, plus size guru”
Marie Claire – “Kozma Ritát a legtöbben „Plus Size guruként” aposztrofálják. Nem véletlenül, hiszen hazánkban ő az egyetlen, aki átfogóan foglalkozik a teltkarcsúak helyzetével. Most pedig megjelent első kötete, a Plus Size Stílusbiblia, mely nem csak Magyarországon, hanem világviszonylatban is egyedülálló.”
JOY – “A testpozitivizmus hazai úttörője.”

Kozma Rita több mint egy évtizede sikeres stílustanácsadó és üzletasszony: karrierje során számtalan hazai hírességet öltöztetett, magazinok divatanyagait, könyvborítókat, videoklipeket stylingolt. Már pályafutása kezdetén is missziójának tekintett ugyanakkor, hogy ne csak sztárokat, hanem hétköznapi embereket is támogasson.

Felismerve, hogy a molett alkatúak milyen kevés stílustipphez juthatnak hozzá a különböző divatmagazinokból, 2015-ben létrehozta a Plus Size magazint, a plus-size.hu-t, ezzel párhuzamosan pedig specializáltan plus size stylistként is elkezdett dolgozni.

Eredményeire a média, a divat- és üzleti világ is felfigyelt: tévés, magazinos, rádiós megkeresések tömkelegének tesz eleget, a GLAMOUR magazin plus size guruként, a Forbes pedig a téma hazai istennőjeként aposztrofálta. Nem véletlenül, hiszen tevékenysége nem pusztán ügyfelei öltözködésére, hanem önbizalmuk, lelkiviláguk ápolására is fókuszál.

2016-ban a PlusSize Stílusakadémiát, 2017-ben pedig pótolva a hazai divatvilág hiányosságát, megírta az első, kifejezetten molett nőknek szóló könyvet PlusSize Stílusbiblia címmel, tele öltözködési útmutatókkal, valamint önbizalom-erősítő, gyakorlatorientált tanácsokkal. 2018-ban megszervezte a telt nők számára megrendezett szépségversenyt, a Plus Size Queen-t, 2019-ben elindította a kifejezetten teltek számára létrehozott Plus Size Love online társkeresőt.
2019-ben létrehozta a nőket támogató, motiváló és segítő Női Siker Klubot és megírta A siker receptje – Hogyan érd el a céljaid? című elektronikus könyvét.

Aki csatlakozik a MÁJUSBAN induló online KRS – Stylistképzéshez, A siker receptje – Hogyan érd el a céljaid? e-book-ot ajándékba kapja a tréning mellé: https://plus-size.hu/termek/a-siker-receptje-hogyan-erd-el-a-celjaid-e-book/

Írj és érdeklődj az online KRS – Stylistképzésről itt: info@kozmaritastyling.hu

Stylistgyakorlaton
Stílustanácsadás előtt