A FREYWILLE 75 éve saját világot teremt maga kör A bécsi tűzzománcműhelyből induló márka ma is ugyanarra épít, amire alapítása óta: művészetre, kézműves tudásra, intellektuális kíváncsiságra és arra a különleges pillanatra, amikor egy ékszer már nem csupán díszít, hanem valamit elmond arról is, aki viseli. A FREYWILLE ékszer nem egyszerűen kiegészítő, hanem egy gondolat, egy történet és egy alkotás a művészet jegyében.
LUNA PIENA medál – Hundertwasser collection
75 év egy luxusmárka életében nem csupán jubileum. Egyfajta bizonyítéka annak, hogyan lehet úgy változni, hogy közben valami lényegi változatlan marad, mivel a valódi érték nem feltétlenül hangos, nem szezonális, és nem azért különleges, mert éppen sokan beszélnek róla.
A FREYWILLE története 1951-ben, Michaela Frey bécsi tűzzománcműhelyében kezdődött. A kis manufaktúra néhány évtized alatt nemzetközi művészi ékszerházzá vált, ma pedig több mint 60 butikban van jelen világszerte. A fejlődés mögött zonban nem pusztán üzleti építkezés állt: a márka kezdettől fogva az alkotás és a partnerség erejében hitt.
Az 1972-ben érkező Dr. Friedrich Wille új nemzetközi perspektívát adott a vállalkozásnak, amely Párizsban olyan meghatározó luxusmárkákkal alakított ki együttműködéseket, mint az Yves Saint Laurent és az Hermès. A FREYWILLE ekkor kezdte igazán elfoglalni azt a különleges helyet, amelyet ma is betölt: a luxus és a képzőművészet találkozásánál.
Egy ékszer. Egy különleges világ.
A FREYWILLE egyik legfontosabb állítása egyszerű: az ékszer lehet hordható műalkotás.
Egy karkötő, gyűrű vagy medál ebben a világban nem pusztán egy megjelenést egészít ki. Színt, hangulatot, történetet és egyfajta világlátást közvetít. Talán éppen ezért aFREYWILLE ékszer kiválasztása sokkal inkább hasonlít egy műalkotás kiválasztásához, mint egy hagyományos divatkiegészítő megvásárlásához.
Ennek a művészeti szemléletnek a kialakulásához hozzájárult, hogy az 1990-es években a Claude Monet Alapítvány megbízásából megszületett az első Hommage kollekció, amely új korszakot nyitott a FREYWILLE történetében. 1994-ben piacra került a Claude Monet ihlette összeállítás, majd 1998-ban megszületett a Hommage à Gustav Klimt. A világ nagy művészeinek színei, formái, gondolatai és látásmódja különleges formában, ékszereken keltek életre.
A sort számos meghatározó alkotó követte: Hundertwasser, Alphonse Mucha, Egon Schiele, Van Gogh, Gauguin, Botticelli, Sophie Taeuber-Arp és Frida Kahlo. Különböző korok, éltérő művészi világok, mégis közös bennük az a kreatív megközelítés, amely a FREYWILLE Hommage kollekcióit is meghatározza: a művészetet viselhető szépséggé formálni.
A FREYWILLE művészei egy-egy alkotó világát saját művészi élményeiken és intellektuális reflexióikon keresztül értelmezik újra. Így születik meg valami, ami egyszerre ismerős és teljesen új.
Az Hommage kollekciók éppen ezt a különleges találkozást teszik láthatóvá: egy ismert művészi világ inspirációja találkozik egy másik, önálló művészeti nyelvvel – a FREYWILLE tűzzománc-művészetével.
Sztankó Mónika a
„A FREYWILLE-vásárlónak nem kell választania a különleges ékszer, a műalkotás és a történet között, mivel ez a három elválaszthatatlan egységet alkot. A művészi gondolat adja a történetet, a technológia a hordható formát, a kettő fúziója pedig a semmivel össze nem téveszthető ékszert” – hangsúlyozza Sztankó Mónika a FREYWILLE budapesti üzletének vezetője és a márka magyarországi képviselője.
A luxus és az idő
HELENA ékszeróra Mucha Paris Pastel
A mai világ egyik legnagyobb luxusa talán éppen az, amiből a legkevesebb van: az idő.
Egy FREYWILLE ékszer elkészítése ezért önmagában is egyfajta állásfoglalás a felgyorsult világban. Egyetlen darab akár 80–100 specializált kézműves lépésen megy keresztül, mire elkészül. A 24 karátos aranyporral és palládiummal gazdagított felületek, valamint a matt, tükörfényű és domborműves aranydíszítések mögött hosszú, precíz és rendkívül összetett kézműves folyamat áll és az ötletnek, amiből megszületik az ékszer, még ennél is több idő kell.
Egy új kollekció megszületését művészeti kutatás, kézi vázlatok, színkísérletek, gondos fejlesztés és engedélyeztetés előzi meg, amely akár kétévnyi előkészületet is igényelhet.Egy olyan korszakban, amelyben szinte minden az azonnaliságról szól, a FREYWILLE azt üzeni: vannak értékek, amelyeket nem lehet felgyorsítani. A valódi alkotáshoz idő kell.
A Nő, aki az örök értékek mellett dönt
Hundertwasser Collection, Spirit of Vienna Collection, Africa Collection
A FREYWILLE történetében különleges szerepet játszik a női önkifejezés. A márka az 1980-as években, Simone Grünberger-Wille művészeti vezetése alatt alakította ki azt a karakteres vizuális nyelvet, amely mindmáig meghatározza a márka identitását. A tűzzománc ekkor már nem egyszerűen egy kézműves technika volt, hanem a művészi gondolat tiszta közvetítője. Ez a szemlélet a FREYWILLE nőideálját is pontosabban megmutatja. Nem egy életstílust vagy egy divatképet kínál, hanem lehetőséget ad az egyéniség kibontakoztatására.
A FREYWILLE ékszert viselő nő nem feltétlenül azért választ egy kollekciót, mert az éppen aktuális, hanem azért, mert talál benne valamit, ami hozzá tartozik, ami olyan, mint ő. Egyéniségének egy része, egy szín, egy forma, egy történet, egy hangulat, vagy egyszerűen az az érzés, hogy ez én vagyok.
DIVA gyűrű Jubilee Collection – Glorious Sphinx Night Blue
A Szfinx titka
Talán nem véletlen, hogy a FREYWILLE márka emblémája a Szfinx. A motívum 1999 óta része a márka logójának, és messze túlmutat egy vizuális emblémán. A klasszikus görög művészetig visszanyúló alak egyszerre szimbolizálja az emberi értelmet, a gondolkodást, a belső erőt és a szellemi magaslatokat. A női arc a szépséget, a titokzatosságot és az eleganciát, a szárnyak pedig képzeletet és az alkotói ihletet jelképezik.
A Szfinx egyben a FREYWILLE egyik legfontosabb üzenetét is hordozza: a valódi szépséghez és a mélyebb felismerésekhez vezető út belül kezdődik. Az önismeret, a művészi szabadság és az önkifejezés bátorsága éppen ezért a márka filozófiájának meghatározó része.
Ha egyetlen kollekcióban kellene összefoglalni a FREYWILLE 75 évét, a márka saját meghatározása szerint éppen ezért a Sphinx lenne az egyik legkézenfekvőbb választás. Az ókori kultúrák időtlenségét kapcsolja össze a FREYWILLE kortárs kézműves technológiájával.
24 év Budapesten a siker jegyében
A FREYWILLE 2002 óta van jelen Magyarországon. A budapesti történet különleges kulturális közegben bontakozott ki: a magyar főváros szecessziós öröksége és vizuális gazdagsága természetes kapcsolódási pontot jelentett a márka számára. A magyar közönség pedig gyorsan felismerte azt, amit a FREYWILLE képvisel.
Az elmúlt 24 évben a márka és hazai közönsége között olyan kapcsolat alakult ki, amely túlmutat a divaton. A FREYWILLE számára a magyar vásárlók olyan művészetre nyitott, igényes közönséget jelentenek, akik számára egy ékszer a személyes önkifejezést és az időtálló értékek kifejezését is jelenti.
Dr. Friderich Wille
Dr. Wille így vélekedik a magyarországi együttműködésről. „Az Osztrák–Magyar Monarchia egykori népei iránti mély, régre visszanyúló a kötődésem – amelyre mint testvéri közösségre tekintek – különösen Magyarországon találtam igazán otthonra. Itt egy rendkívül elhivatott, kivételes csapatra leltünk, illetve a centralizált elhelyezkedés – Európa szívében – földrajzilag is örömteli és hatékony alapot teremtett a közös munkához. A művészetünket a magyarok nemcsak megértették, de teljes szívvel be is fogadták, mi pedig rengeteget tanultunk a magyar kultúrából és az ott dolgozó kollégáktól.”
Karkötő kollekció – Glorious Sphynx Jubilee Collection
75 év után sem csupán a megtett utatünnepli
A jubileum talán legérdekesebb kérdése éppen az, hogyan lehet egy 75 éves márka egyszerre hagyományőrző és kortárs. A FREYWILLE válasza nem a múlt megőrzésében, hanem annak továbbgondolásában rejlik. A márka nem a múló trendeket követi, hanem saját művészi nyelvét fejleszti tovább. A következő időszakban sem a mennyiségi terjeszkedés, hanem a minőségi jelenlét, a vásárlókkal való kapcsolat elmélyítése és az új művészi impulzusok állnak a középpontban, mert a FREYWILLE számára a növekedés végső soron nem üzleti mutató, hanem újabb és újabb lehetőség az alkotásra.
Az ünnep, amikor az ékszerrajongóból alkotó lesz
A 75. évforduló budapesti ünneplése ezért sem merül ki egy jubileumi kommunikációs kampányban. A márka budapesti üzletében egy olyan workshopsorozat indul, amely a közös alkotás élményét helyezi a középpontba. A cél egyszerű: megmutatni, hogy az alkotás öröme nem kizárólag a művészek kiváltsága.
„Az alkotás olyan formáló erő, amely felszabadít és átalakít: egyszerre vezet önmagunkhoz és kapcsol a világhoz” – vallja Sztankó Mónika a budapesti üzlet vezetője. A jubileumi workshopok célja éppen ezért az, hogy a FREYWILLE közönsége aktív résztvevője is legyen egyfajta kreatív folyamatnak.
A tapasztalatok szerint ez az élmény könnyen továbbgyűrűzik: volt résztvevő, aki a workshop után otthon kezdett saját mintákat tervezni, másnál pedig a gyermekét is magával ragadta az alkotás öröme, és talán pontosan ez lehet a FREYWILLE 75. jubileumának legfontosabb üzenete.
Egy ékszer, ami felemel és viselőjéről mesél
75 év után a FREYWILLE továbbra is a művészet, a kézművesség és az önazonos elegancia találkozásánál áll. Nem azért időtálló, mert változatlan maradt, hanem azért, mert tudja, mi az, amin soha nem érdemes változtatni. A művészet iránti alázaton, az alkotás szabadságán és azon a meggyőződésen, hogy a legkülönlegesebb ékszer végül mindig rólunk mesél.
Fotókredit: FREYWILLE
Modell: Kelemen Zsófia, Fotókredit: Molnár Zsolt
