A közösségi média korában sokan érzik gyengébbnek a személyes kapcsolataikat, holott a kapcsolattartás a digitalizáció miatt éppen, hogy könnyebbé vált. Az LG felmérés eredményeire alapozva új, globális márkakampányt indított a márka: a „RadioOptimism” nevű kezdeményezés célja, hogy a közös zenei élményeken keresztül erősítse az emberi kapcsolatokat, és felhívja a figyelmet az optimista szemlélet fontosságára a hétköznapokban.
Emberi kapcsolatok a közösségi média korában
Az 5 ország bevonásával készült, országonként reprezentatív mintákon alapuló kutatása az emberek digitális jelenlétét és ennek hatását vizsgálta a személyes kapcsolataikra. A felmérésből kiderült, hogy az emberek több, mint egyharmada naponta 2-4 órát használja a közösségi médiát, közel 20 százalékuknál pedig ez az időintervallum 4-6 óra. Bár a modern, online kommunikációs platformok elterjedése a rendszeres kapcsolattartást jelentősen megkönnyítette, tízből mintegy hét válaszadó gondolja úgy, hogy ennek ellenére a közösségi média korában nehezebb személyeskapcsolatokat ápolni, mint azelőtt.
A válaszadók egyharmada havonta egyszer vagy ennél is ritkábban érzi úgy, hogy volt része mély, emberi kapcsolatban. A közösségi média viszont valamelyest kárpótolhat is: a megkérdezetteknek közel egyharmada véli úgy, hogy az érzelmek kifejezése ezen a platformon keresztül fontos módja a valódi kapcsolatok kialakításánakés ápolásának. Ezeknek kialakítását és fenntartását a felmérés alapján leggyakrabban az időhiány, a fizikai távolság és a kínos helyzetektől való félelem nehezíti meg. Az emberek döntő többsége (86%) egyetért azzal, hogy a mély kapcsolatok hatására sokkal pozitívabban látják a saját életüket.

A zene az univerzális nyelv
Az új kezdeményezés kifejezetten azzal a paradoxonnal foglalkozik, hogy a digitális korszakban bár folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással, egyre nehezebb mély, tartalmas kapcsolatokat kialakítani. Akampány azon a felszínességen igyekszik javítani, amelyet gyakran érezhetünk az online térben zajló interakcióinksorán. A zene erejére és univerzális nyelvére építkező kezdeményezés célja, hogy mélyebb kötelékeket alakítson ki az emberek között.
A kampány keretében az általunk választott zenei stílusban, egyénileg megadott üzenettel generálhatunkszemélyre szabott, angol nyelvű AI-dalokat, majd azokat elküldhetjük barátainknak, szeretteinknek. Olyan stílusok közül válogathatunk, mint a hip-hop, az R&B, a punk, a reggaeton, a jazz, vagy az LG eredetéhez hű koreai K-pop,ráadásul a stílus mellett a zene hangulatát is megadhatjuk. A dalhoz AI által generált borítóképet is kapunk. A dalok létrehozásához használt AI-algoritmusokat előzetesen szűrt és rendszerezett zenei adathalmazon tanították be.
Az AI-alapú zenéket az angol nyelven elérhetőRadioOptimism.lg.com weboldalon hozhatják létre az érdeklődők. A kampányról további részletek a https://www.lg.com/hu/lifesgood/ oldalon olvashatók.