Pancsovay Zitáról kijelenthetjük, hogy gyerekkora óta otthon érzi magát a konyhában – számára ez mindig is a kreativitás és az együttlét helyszíne volt, ahol a főzés alkotás, és a közvetlen, jó hangulatban eltöltött idő közös élménnyé válik.
A Borganika lelkes és olaszos temperamentumú háziasszonya ugyan német nemzetiségi kéttannyelvű gimnáziumba, majd a Műegyetemre járt, már kislányként is azt hangoztatta, hogy ha nagy lesz, ő szakács lesz. Érettségi után ezt jelezte is a szüleinek, akik rábólintottak, persze szigorúan csak a diploma megszerzése után.
Női Siker magazin - Kozma Rita: Honnan jött a főzés szeretete?
Pancsovay Zita: szinte az egész nyári szünetet a nagymamámnál töltöttem. Jól emlékszem, nagyon keveset aludtam délutánonként, inkább kimentem a konyhában éppen főző mamámhoz, és “segítettem neki”. Egyszerűen imádtam ezt az időszakot! Amikor nagyobb lettem rájöttem, hogy amit enni szeretek, azt el is tudom készíteni. Akkor még nem volt internet, így összegyűjtöttem a házunkban lakó néniktől a recepteket, azok alapján elkészítettem az ételeket. Természetesen voltak kezdeti sikertelenségek, de aztán egyre jobban belejöttem. Ez a szenvedély a mai napig sem múlt el, minden gondolatomat az új receptek kipróbálása, alkotása tölti ki… (nevet)
No de vissza a diákévekre, a Műszaki Egyetemre jártam, az életem egyik legjobb 5 éve volt, nagyon szerettem. Azonban anyu látta rajtam, hogy a főzés a mindenem, így felvételi ajándékként kaptam egy két éves szakácsképzést. Amikor véget ért, borzasztóan szomorú voltam, mert csak az egyetemi tantárgyak, a statisztika, a gazdaságpolitika maradtak … Így harmadévben párhuzamos képzésre jelentkeztem a BGF turizmus-vendéglátás szakára, hiszen ez a terület érdekelt igazán és mindent tudni akartam róla. Mindig is főztem, mindig is főzni akartam. Az egyetemen az egyik tankörtársammal autentikus borokkal bor-étel párosításokat kezdtünk el kitalálni és programokat szervezni hozzá. A fogásokat én készítettem el, ő pedig a borokról mesélt. Amikor ezek a pop-up események egyre népszerűbbek lettek és már nem csak a barátaim és a szüleim vettek rajtuk részt, úgy döntöttünk, hogy ideje egy nagyot lépni és állandó helyszínt keresni bor-étel párosító vacsoráinknak. A következő nagy döntésemet 2017-ben hoztam meg: feladtam az állandó munkahelyemet, és azóta minden időmet a Borganikának szentelem, amit azóta is én irányítok és működtetek.

Megtervezted a vállalkozásod indítását?
Elképesztő biztonsági játékos vagyok, azt gondolom, hogy csak akkor lehet teret adni az újnak, ha a régit befejezzük. Összeszámoltam a havi költségeimet és én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyi pénzt pazarolok felesleges dolgokra. Átnéztem, mi az, amin spórolni tudok: nem kell ennyit taxizni, és nem kell ennyi pénzt költeni felesleges vásárlásokra….Kiszámoltam, hogy mennyi időre elég a megtakarításom. Közel egy évig gondolkoztam azon, hogy vajon jó döntés-e feladni az állandó munkámat, és ha igen, azt mikor és hogyan tegyem…? Száz és száz indokot találtam arra, hogy miért ne tegyem, és mégis miért adjam fel, de végül a felmondás mellett döntöttem. Emlékszem, hogy ott ültem az irodámban, az ablakon kinézve arra gondoltam, hogy én nem itt akarok lenni. A kollégáimmal remek csapatot alkottunk, és nagyon sajnálták, hogy elhagyom a céget, mert a saját utamat akarom járni. Azonban azóta már több csapatépítő programon is résztvettek a Borganikában.
Hogyan terjedt a vállalkozásod híre? Az ismerősök, barátok által szájról-szájra?
Ahogy haladtunk előre, egyre ismertebbek, egyre keresettebbek lettünk. Nyolc év elteltével örömmel mondhatom, hogy mindig olyan emberekkel hozott össze az élet, akiket nem kellett keresnem, hanem akik maguktól csatlakoztak az én álmomhoz. E növekedés és változás eredményeként a Borganika mára jelentős mértékben bővült, és most már kiemelt figyelmet kell fordítanunk a közösségi média jelenlétünkre. Ahhoz, hogy a zökkenőmentes működés és a kitűzött célok elérése biztosított legyen, fontos, hogy eredményesen szerepeljünk a különböző platformokon. Nem elég csupán szép és igényes tartalmat készíteni – célunk, hogy minél többen megismerjék programjainkat és eredményeinket.

Milyen programokat nyújt a Borganika?
A Borganika szolgáltatásainak egyik legfontosabb pillére a céges csapatépítő program. A csapatépítők során kollégák, cég partnerei látogatnak el hozzánk, és saját maguk készíthetik el a vacsora közösen kiválasztott ételeit. De ha inkább a Borganikában biztosított egyéb érdekes programokkal szeretnék tölteni az időt, mi gondoskodunk az ételek elkészítéséről, de természetesen mindenkinek lehetősége van csatlakozni a főzéshez is.
Emellett gyakran külső helyszíneken szervezünk komplex eseményeket, melyeken catering szolgáltatást is nyújtunk. Fontos szolgáltatásunk a privát séf szolgáltatás. Ilyenkor jellemzően a megrendelő a saját otthonába hív bennünket, de kisebb céges eseményeken is előszeretettel veszik igénybe ezt a szolgáltatásunkat. Szeretek privát séf lenni, mert számomra ez nem csupán az ételek elkészítését jelenti, hanem közvetlen interakciót is a megrendelőinkkel. Így lehetőségem van azonnali visszajelzést kapni tőlük, miközben a Borganika sztenderdeknek megfelelő, személyre szabott étkezési élményt nyújtok számukra.. A kifogástalan ételek mellett mindig figyelünk arra is, hogy a terítés ízléses legyen: gyertya, virágok és szép teríték, így lesz minden tökéletes.
Ezekhez az ételekhez borok is társulnak?
Bor-étel párosításokat is ajánlunk partnereinknek. Alapvetően a bor kiválasztása történik először, hiszen az már a palackban van, és azon nem lehet változtatni. Az ételt úgy párosítjuk hozzá, hogy a bor ízjegyeit kiegészítse, támogassa, vagy éppenséggel kiemelje, és ettől lesz igazán ízletes. Sokan az ételhez választanak bort, de az igazi élményt akkor éri el az étkezés, amikor a bor nemcsak a párosításhoz, hanem az étel elkészítéséhez is hozzájárul.

Nem kellemes kérdés, de egy gasztrovállalkozás kapcsán meg kell, hogy kérdezzem: hogyan hatott a Borganikára a járványidőszak? Hogyan vészeltétek át?
A Borganika útja valóban sok viszontagságon ment keresztül. 2017-ben döntöttem úgy, hogy elhagyom a munkahelyemet, és új irányba indulok. 2018-ban egy átmeneti időszak következett, amikor még formálódott a koncepció, de 2019-ben már sokkal rendszerezettebben kezdtünk dolgozni a családommal és kollégáimmal. Akkoriban azt gondoltuk, hogy 2020-ban folyamatosan zajló rendezvényekkel és programokkal indítjuk be a Borganikát. Aztán jött a Covid-19. Eleinte, mint sokan mások, én is elgondolkodtam a házhoz szállítás lehetőségén, de alaposan mérlegelve a helyzetet, arra jutottam, hogy gazdaságilag nem lett volna fenntartható.
Azonban a járványidőszak alatt velünk együtt jött létre az Etesd a Dokit civil kezdeményezés. Senki sem akart tétlenül ülni, mindenki részt akart venni a helyzet javításában. A hirtelen jött kényszerleállások miatt rengeteg felhasználatlan alapanyag halmozódott fel. Az élelmiszermentés iránti elkötelezettség és a kialakult nyomasztó helyzetben való tenni akarásból született meg az a kezdeményezés, hogy egészséges, tápláló ételeket főzzünk a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozóknak. Projektünk hihetetlen gyorsan nagyon népszerűvé vált, magánszemélyek, áruházláncok, bankok, multinacionális cégek, hazai kis és nagy élelmiszeripari termelők, autókereskedők, művészek, sőt további vendéglátó vállalkozások (akár saját konyhájuk rendelkezésre bocsátásával, akár ételeket felajánlva, vagy a beérkező nyersanyagokból az ételkészítést vállalva) is csatlakoztak a mozgalomhoz. Ételeinket a kezdetektől fogva környezetbarát, lebomló csomagolásban juttattuk el a ‘Dokikhoz’, hála a munkánkat szintén támogató csomagoló anyag forgalmazó támogatóinknak.
A Covid alatt megtapasztaltuk, milyen felemelő érzés segítséget és támogatást nyújtani. A Borganika szemléletmódjával összhangban úgy döntöttünk, hogy ezt a megközelítést továbbvisszük, és a fenntarthatóság, az egészséges életmód, valamint a hulladékmentes szemlélet fontosságát a legfogékonyabb célcsoport, a gyerekek edukációja révén adjuk tovább, hogy ezzel is hozzájáruljunk az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez.
Létrehoztuk az Etesd Alapítvány Gasztrotanoda programját, amely egy innovatív kezdeményezés. Célja, hogy a gyerekek korai fejlődési szakaszában olyan szemléletmódot alakítson ki, amely segíti őket a tudatos étkezés, a fenntarthatóság és a hulladékmentes életmód iránti elköteleződésben. Foglalkozásainkon elméleti és tapasztalati tudást adunk át, miközben a gasztronómia eszköztárát felhasználva segítjük a gyerekek pszichomotoros és alap készségfejlődését - szövegértés, olvasás, írás, számolás. A 4-7 és 7-14 éves gyerekek számára kialakított Gasztrotanoda programjaink útra bocsátásában és folyamatos fejlesztésében pszichológus, pedagógus és gyógypedagógus szakemberek nyújtanak számunkra szakmai támogatást.
A gyerekek számára izgalmas és szórakoztató programokat kínálunk, ami nekünk is nagy örömet ad minden alkalommal.

Az egyik kedvenc példám egy olyan ovisoknak szervezett programunk, amely az egészséges életmódról szólt. Mesén keresztül mutattuk be a zöldségek és gyümölcsök fontosságát. A gyerekekkel zöldségvonatot és gyümölcsös építettünk, melyhezegy izgalmas mese is társult. A program végén pedig meg is ehették a színes, egészséges vonatot. A fotós, aki ott volt, elmondta, hogy még sosem látott ennyi lelkesedést zöldségek iránt ilyen korú gyerekeknél.
Tavaly nyáron pedig maradékmentő workshopot tartottunk a Klauzál téri vásárcsarnokkal közösen. Gasztrotanodánk napján rengeteg finom, de kereskedelmi forgalomban már nem értékesíthető, zöldséget, gyümölcsöt kaptunk, melyekből “meglepetés maradékmentő menüt” állítottunk össze. Ez a programunk nemcsak a fenntarthatóságot népszerűsítette, hanem megmutatta, milyen kreatívan hasznosíthatók azok az élelmiszerek, amiket máshol már feleslegessé váltak.

Picit beszéljünk rólad, mint nőről a vállalkozása mögött. Hogy érzed magad? Milyen praktikáid vannak a munka-magánélet egyensúlyra?
A Borganika egy igazi családi vállalkozás: anyukám a cég működésének teljes hátterét irányítja, míg apukám az adminisztrációs és informatikai feladatokat kezeli.
Nyolc éve minden napom része a Borganika, és egyetlen perc sem telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rá. Nem érzem tehernek, sőt, imádom, amit csinálok. Lehet, hogy egyszer elfáradok, de most még egyáltalán nem itt tartok.
Meg kellett tanulnom, hogy nem kell mindig elérhetőnek lennem. Ha reggel a kávémat iszom vagy sétálni megyek a családommal, akkor a telefonom kikapcsolva marad, a hívásokat pedig átirányítom anyukámhoz vagy a kolléganőmhöz. Ilyenkor tudatosan szakítok időt magamra.
A főzés számomra nem munka, hanem kikapcsolódás is. Otthon is szeretek a konyhában alkotni, új ízekkel kísérletezni. A mozgás szintén része az életemnek: régen sokat futottam, most inkább hosszú sétákra megyek, ahol végre egyedül lehetek a gondolataimmal.
És őszintén? Imádom ezt az életformát. Másnak talán soknak tűnik a folyamatos pörgés, de nekem ez természetes. A főzés az életem, a szenvedélyem, és másképp nem is tudnám elképzelni.
