A cím nem túlzás, Hedy Lamarr egyszerre volt hollywoodi színésznő, aki 1930-1957 között évente legalább egy filmben szerepelt, és a II. világháború alatt George Antheil-lel karöltve pedig megalkották az első rádióvezérlésű rendszert, ami hozzájárult a Bluetooth és a Wifi feltalálásához is.
Az osztrák születésű zsidó családból származó Hedy Lamarr (1914-2000) nem járt iskolába, négyéves korától kezdve házitanítók oktatták. Tízéves korára már négy nyelven beszélt, kiválóan zongorázott és táncolt. Szülei nem sokkal később egy színi tanodába is beíratták, meglátva a kislány színészi képességeit. Élete első nagyobb szerepét már 17 éves korában megkapta.
Amikor Ausztria német megszállás alá került, zsidó származása nagyon nehéz helyzetbe kényszerítette, így egészen Amerikáig szökött első férjétől, ahol folytatta színészi karrierjét. Azonban az ottani nézőközönséget először inkább csak a szépsége és a kisugárzása fogta meg, nem pedig a színészi tehetsége. Az Algier című filmje nagy sikert aratott, ezután szinte egyik napról a másikra minden színésznő Hedy középen elválasztott hajviseletét utánozta, és így lett divat a barna haj is az 1930-as évek végére, emellett újra divatba hozta a kalapviseletet, hiszen rendszeresen hordott kalapot, turbánt, vagy épp kendőt.
Színészi karrierje mellett ő volt az egyik első producer Hollywoodban, ő és Bette Davis volt az első két nő, aki azt mondhatta, hogy saját filmeket készíthetnek.
Műszaki tehetsége
Első házassága egy osztrák fegyvergyárossal volt, így került közelebb a fegyverek világához, és tudott meg egyre többet azok tervezéséről, és a korszerű haditechnikáról.
Lamarr a híradásokból tudta, hogy a szövetségesek igen sok torpedót veszítenek. Szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel egy hatékonyabb torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló eszközön gondolkoztak, ami megoldhatná a problémát. A torpedók rádióvezérlését már az első világháború végén is használták, de ezeket könnyű volt eltéríteni a frekvencia zavarásával. Ez ellen azt találták ki, hogy a frekvenciát gyorsan váltogassák az adónál és a vevőnél egyidejűleg, lyukszalag segítségével. Ehhez Antheil főműve adta az ötletet, amelyben több gépzongora is szerepel. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány leírásában is 88 frekvenciát használtak. Ennyi frekvencia egyidejű zavarasához már túl sok energiára lett volna szükség abban az időben, az egyes frekvenciák pedig kiszámíthatatlanok voltak, mivel azok az egyedi lyukszalagok szerint változtak folyamatosan.
A kidolgozott találmányt titkos kommunikációs rendszerként nyújtották be az Országos Feltalálói Tanácshoz (National Inventor’s Council) 1940 decemberében. A tanács elnöke, a General Motors kutatási igazgatója Charles E. Kettering vetette fel a szabadalmaztatás ötletét. A Kaliforniai Műszaki Egyetem egyik elektrotechnika-professzora segítségével előkészítették, majd szabadalmaztatásra terjesztették elő a találmányt.
A találmányt később felajánlották a haditengerészetnek, de az eljárást csak 1957-ben, a szabadalmi oltalom lejárta után két évvel alkalmazták hajókon.
Az egyidejű frekvenciaváltás „frekvencia-ugrásos” rendszerré fejlődött, amelyet ma Wi-Fi-vel, Bluetooth-szal és GPS-szel használunk.
Számos kitüntetésben részesült, és egy díjat (Hedy Lamarr-díj) is elneveztek róla, amit nőknek adományoznak – kiemelkedő szakmai teljesítményükért – az amúgy férfiak által uralt híradástechnika területén.
Az életéről egy dokumentumfilm is készült, a Bombshell: The Hedy Lamarr Story címmel.