Számomra a lehető legtöbbet adó film vagy könyv az, ami életrajzi ihletésű. Mindig egy olyan ember életébe nyújt hiteles bepillantást, akit mi magunk kicsit irigykedve, de annál nagyobb lelkesedéssel figyelünk, olvasunk és igyekszünk azonosulni vele.
Én mindig ilyen voltam, sokszor kaptam olyan inputot ilyen filmekhez, könyvekhez, melyek megnézése vagy elolvasása az életemben, gondolkodásomban olyan változást hozott, ami a célom felé terelt.
Nagyon vártam A számolás joga című amerikai filmet, mert a trailereket nézve és tudván, hogy egy életrajzi dráma kíváncsivá tett. Bár nem vagyok nagy “űr-fan”, de a jó színészekkel készült mozifilm ritkán bukik meg.
A több Oscar díjra is jelölt filmet neves fekete bőrű színésznők fémjelzik, többek között Octavia Spencer, Taraji P. Henson, így garantált sikert hozott már akkor, a bemutató hetében. Persze a sármos, őszülő halántékú Kevin Costner is hozzátett még a bevételhez.
Nem csalódtam a filmben, és azóta is nagyon sokszor megnéztem, édesanyám is rajongó lett, mert hihetetlenül motiváló, erőt adó és a szegregáció idejében harcoló okos, fekete nők akaratát a mai napig csodálom.
A film alapsztorija:
Az 1950-es évek elején, a Hidegháború idején, az űrprogram mind az akkori Szovjetunióban, mind az USA-ban nagy nyilvánosság előtt zajlott. Árgus szemek kísérték figyelemmel, hogy melyik nagyhatalom mikor és mit lép, kinek az „embere” jut ki először a világűrbe és onnan élve vissza…Persze a szovjetek hamarabb jutottak fel, és így az USA vagyis a NASA lépéshátrányba került. Valamit gyorsan tenni kellett és ehhez a legokosabb matematikusokat kellett foglalkoztatni, akik, éppen színes bőrű nők voltak, a fehér bőrű vezetés pechjére…Fekete-fehér bőrszín, állandó harcok, szegregáció, még a mosdóknál is vagy a kávéfőzőnél…ebben az időben tízszeresen,vagy akár százszorosan kellett bizonyítania egy négernek, egy néger nőnek a tudását, rátermettségét és lojalitását.
A NASA és az ott dolgozó emberek, ha bármikor is csak egy aprócska hírben is említésre kerülnek, még a mai napig is, hűha érzést váltanak ki belőlünk. Rengeteg okos ember, nagy elme dolgozott és dolgozik ott, és az űr felfoghatatlan az egyszerű, laikus ember számára. Felfoghatatlan, hogy ember jár az űrben, életek után kutatva, vizsgálva a világegyetemet és annak egyáltalán a létezését.
Mindig vannak és lesznek olyan nagy koponyák, női zsenik, akik az önerejükből küzdik fel magukat arra a szintre, amit majdnem, hogy a férfiak alanyi jogon kapnak meg. Szomorú valóság ez. Ezért is nagyon becsülendő, ha nekünk nőknek is vannak céljaink, álmaink, melyekhez makacsul ragaszkodunk és teszünk is azért, hogy mihamarabb elérjük azokat, önerőből, egyedül, hátszél nélkül.